Szülei közigazgatási pályára szánták, ezért joghallgatóként négy évet töltött a pozsonyi majd a budapesti egyetemen, de a jogi szakkönyvek mellett, a könyvtárban már akkor elkezdte tanulmányozni a madártan irodalmát. Egyetemi hallgatóként bejárta a Velencei-tó környékét, ellátogatott a Hanságba és a Kis-Kárpátokba, ahol madártani megfigyeléseket is végzett. 1887-ben Erdély madárvilágát tanulmányozta. Abban az évben ismerkedett meg és kötött életreszóló barátságot Herman Ottóval, a polihisztor alkatu természettudóssal, akiről menyasszonyának így írt 1888-ban: "Nem hiszed milyen roppant sokoldalu tudománya van e zseniális embernek! S milyen szép, egészséges nézetei, független jelleme! Inkább nyomorog a haza szolgálatában becsületesen, mint uralkodik becstelenül."

   1888-ban, az egyetem elvégzése után apja kívánságára közigazgatási gyakornok lett Sopronban, de már 1889-ben beadta lemondását, visszatért Kőszegre, hogy csak a madártannak éljen. "Én ez egyszer nem születtem erre a pályára. Hiába minden erőlködésem, önmegtagadásom" - írja.

   1890-ben már országosan is ismert kutató, sőt az 1891-es budapesti II. Nemzetközi Ornithológiai Kongresszust előkészítő bizottság tagjává is megválasztották.

   Állandóan járta az országot, madártani megfigyeléseiről naplót írt, jegyzeteket készített. 1891 nyarán feleségével, Rótth Dorával - aki fő segítőtársa volt - Norvégiába utazott. Tromső* szigete és környékének madárvilágát tanulmányozták. Elsőként bizonyították, hogy a rozsdástorkú pityer (Anthus cervinus) és a viztaposó (Phalaropus hyperboreus**) e szigeten fészkel. A Nassa incrassata és a Patella vulgata kagylófajok tromsői előfordulását is felfedezték. Expedíciójukról "Utazás Norvégia végvidékeire" című, 1893-ban megjelent kötetében számolt be. Chernel István nem csak a megismert és felfedezett madárfajok életéről ír, hanem szemléletesen bemutatja az eléje terülő világot: a tengerből kiemelkedő hatalmas kopár sziklákat, s a gleccserek halvány kékes-fehér jégszikla tömegeit. Művében külön fejezetet szentel a lappoknak, e sajátságos népfajnak, mely ősi szokásait, nyelvét, kultúráját megtartotta. Könyvében a geológiai, födrajzi, etnográfiai és történelmi részletek leírásánál, - saját megfigyelései és tapasztalatai mellett - felhasználta a külföldi szakirodalmat is. Művét 57 fénykép teszi teljessé.

   Chernel Norvégiában figyelt fel a sí használatára is. 1893-tól több cikket írt e sport népszerűsítése érdekében, sőt 1897-ben kiadta "A lábszánkózás kézikönyve" című kötetét, az első könyvet Magyarországon, mely e kellemes sporttal foglalkozik. A bőven illusztrált mű kimerítően tárgyalja a lábszánkózás keletkezését, gyakorlati értékait. Felsorolja a lábszánkók típusait, tanácsot ad használatukhoz. A ma is értékes munka a maga korában nagy előrelépést jelentett a sísport magyarországi meghonosításában.

   1899-ben jelent meg főműve "Magyarország madarai különös tekintettel gazdasági jelentőségökre" - címmel. Kötete az első tudományos madártani munka, amely magyar szerző alkotása. Megírására a földművelésügyi miniszter adott megbízást Chernelnek. A könyv célja: gyakorlati tanácsokat adni a gazdasági szakembereknek. Az első kötet a madarak szerepéről, az emberi életben és a természetben elfoglalt helyéről, a madarak testi, szervi felépítéséről szól. A második vaskos kötet elején röviden ismerteti a madarak rendszertanát. A továbbiakban a rendek, családok, alcsaládok és nemek keretén belül tárgyal minden honi fajról. Magyar és tudományos neveik mellett, népies neveiket is leírja, életmódjukat szemléletesen ismerteti. A kötet megjelenésekor szerzőjének neve ismert lett a külföldi szakmai körökben is. E monumentális munka 22 évi gyűjtés eredménye. Ez alatt az idő alatt Chernel bejárta a Hanság ingoványait, a Velencei tó környékét, a Hortobágyot, s az ország legkülönbözőbb részeit. Mindenütt szoros kapcsolatot tudott teremteni  a Kárpát-medence népeinek egyszerű rétegeivel, ellesve észjárásukat, madárneveiket. E téren mesterével, Herman Ottóval együtt, valósággal "bartóki" munkát végzett.

   Közreműködött a tizenhét kötetes Naumann-féle "Naturgeschichte der Vögel Mitteleuropas" új jubiláris kiadásának előkészítésében; majd Brehm: Az állatok világa (Tierleben) három, madarakkal foglalkozó kötetét fordította magyarra, s egészítette ki hazai adatokkal. (Az utolsó kötet 1904-ben jelent meg.)

   A madártan művelése mellett, bekapcsolódott az állatvédelem, főként a madárvédelem munkájába. 1902-ben megalakította az Országos Állatvédő egyesület kőszegi fiókegyesületét. Az egyesület fő feladata a gyakorlati madárvédelem volt (Fészekodúk készítése, kihelyezése, madarak téli etetése).

   Még abban az évben - az amerikai "Day Birds" mintájára - megszervezte a "Madarak és Fák Napját" Kőszegen. Ő hozta létre a Vasvármegyei Múzeum természetrajzi osztályát, melynek első őre lett. Itt dolgozott 1908-tól 1912-ig, s ez idő alatt alakította ki az itézmény Vas megye madárvilágát bemutató preparátum-gyűjteményét. Ornitológiai útjai során legyszívesebben a Velencei-tónál tartózkodott, a Velencén élő Meszlényiek vendégszeretetét élvezve. A tónál töltött hónapok alatt, nemcsak a madárvilágot tanulmányozta, hanem megismerte az ott élő emberek életeét, nyelvét is. Erről tanúskodnak nyelvészeti írásai.

   Mélységesen szerette az embereket, a háborút elítélte. Az Amerikai Egyesült államok első világháborúba bekapcsolódásának hírére, 1917-ben ezt írta: "Úgy látszik még tökéletesebb felfordulás készülődik földgömbünkön s még 100 millió ember készül megbolondulni! Gyalázatos és örök szégyene a XX. század civilizációjának és kultúrájának, hogy egy csoport alávaló gonosz ember és sok millió ostoba miatt ilyen rémes fergeteg szakad az emberiségre."

Az 1917-es oroszországi események hatására már bizakodóan írta: "Talán mégis kez derengeni s a gazemberek uralmát Európában ismét a józan becsületesség uralma váltja fel."

   1916-ban Herman Ottó halála után megbízták az Ornitológiai Központ vezetésével. 1918-ban állította össze a magyar birodalom madarainak névjegyzékét (Nomenclator Avium Regni Hungariae). Összeállítása még ma is fontos forrása a madártani szakmunkáknak.

   1919-ben a madártan és a madárvédelem terén kifejtett eredményes munkájának elismeréséül a Magyar Tanácsköztársaság Földművelésügyi Népbiztossága az Ornithológiai Központ vezetéséért kapot tiszteletdíját a kétszeresére emelte.

   Sokéves gyűjtőmunkája során a lápokban, mocsarakban szerzett betegségek egészségi állapotát legyengítették. Egy fűtetlen vaúti kocsiban megfázott, tüdőgyulladás következtében 1922. február 21-én 57 éves korában Kőszegen elhunyt.

   Hátrahagyott írásai ritka egyéniségének, természet és emberszeretetének bizonyítékai: szerette a harmóniát, távol állt tőle minden törtetés. Lírai hangulatait kora ifjúságában még versekbe is foglalta, de ez a lírai hang tudományos munkáiból is kicsendül. Művészi hajlamainak másik megnyilvánulása volt a festészet. Naplómellékleteiben, menyasszonyához írott leveleiben számos madárrajzával, illusztrációjával találkozhatunk. Nagyon szerette a zenét. Jelen volt Szombathelyen, az ifjú Pablo Casals hangversenyén és nagyon tehetségesnek mondotta. Úgy tudjuk, hogy nagyon jól énekelt, mesterien citerázott.

   A természetvédelem első hazai hangjait is ő üzeni, több mint háromnegyed évszázad távolságából: "Irtjuk és kifosztjuk a természet kincseit... Önzésünk elragad... Ész és szív mindíg együtt vezessen, mert csak a szellem erejének, és a kedély nemességének kellő összhangjával lehetünk méltók a természet egészéből egy fejjel kiemelkedni".

   Kiváló természettudós, előadó, vadász, síelő, zenerajongó, zeneszerző, fényképész, író, a nép barátja, a madárvilág elmélyült kutatója és védelmezője volt Chernel István, akinek egy 1901-ben, naplójába leírt gondolata akár korunk ars poeticája is lehetne: "A XX. század kezdete! Fejlődjön és jusson belátásra az emberiség - bolygónkon az önzetlenség, szeretet, béke és boldogság honoljon!" E szép jelzőket pedig mi más ihlette az akkor 36 éves tidósnak, mint a madárvilág búvárlása.
 
 

* Tromsö - Norvégia északi részén Ész 69,5° Kh 19°
** Mai latin neve: Phalaropus lobatus - vékonycsőrű víztaposó

Forrás: Chernel István
        Vasi életrajzi bibliográfia
        Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár
        Szombathely
        1981