Átalakuló állami erdőgazdálkodás Vas megyében
Varga László
erdőművelési előadó, Szombathelyi Erdészeti
Zrt.
9700 Szombathely, Saághy István u. 15.;
e-mail: vargal@szherdeszet.hu
L. Varga: Transforming state sylviculture
in Vas County
The forest managment
based on the natural processes and the concept of the sustainable development
characterize the new principles first of all. One of the opportunities
of the new view of application Pro Silva method, the essence of which,
that the ecological and the economy viewpoints prevail equally in the course
of the farming.
Az erdészek tevékenységét az elmúlt
időszakban számos alkalommal érte kritika a nyomtatott és az elektronikus
sajtóban, s ezek a kritikák rossz fényt vetettek az egész erdésztársadalomra,
sőt azt is sugalmazták, hogy éppen az erdészektől kell félteni az erdőt.
Ez az utóbbi állítás teljes
képtelenség, hiszen az erdész egész életét az erdő szolgálatának szenteli,
s erre esküt is tesz. Magyarázkodás helyett azonban nézzük meg, hogyan
szolgálják az erdőt, milyen módon törekszenek javítani munkájuk minőségét
a vasi erdészek, mindenekelőtt a Szombathelyi Erdészeti Zrt. munkatársai.
Kár lenne azonban tagadni,
hogy az elmúlt évtizedekben olyan irányelvek is vezérelték az erdőgazdálkodást,
melyeknek hatása napjainkban is érvényesül, sőt a jövőben is láthatjuk
még nyomait. Ilyen, ún. fafaj-politikai irányelv volt, pl. a fenyvesítési-
vagy cellulóznyár program. Ezek megtervezése és végrehajtása népgazdasági
érdekből történt, s az erdészek feladatul kapták, egyebek mellett, az ország
igényeinek kielégítését fenyő-fűrészárúval, vagy éppen cellulóz alapanyaggal.
E feladatok végrehajtása gyakorlatilag csak vágásos üzemmódban, mindenekelőtt
tarvágással történhetett, melynek egyenes következményeként erdeinket mesterségesen
kellett (kell) felújítanunk, ami viszont egykorú, teljes záródású állományt,
nemritkán monokultúrát eredményez. A tarvágás kedvezőtlen hatásait e helyütt
nem kell részleteznem, madártannal, természetvizsgálattal foglalkozó ember
számára ez nyilvánvaló.
Tudnunk kell azonban azt
is, hogy erdész elődeink számára e feladatok végrehajtása nem volt könnyű
munka, különösen, ha azt is látjuk, hogy az elmúlt mintegy 60 év során
sikerült az ország erdősültségét 12%-ról 20%-ra növelni, sőt időközben
a korábbi évszázadokban létrejött ún. rontott erdők (tuskósarjasok, legeltetés
következtében leromlott talajú állományok stb.) átalakítása is megtörtént.
Köszönet illeti őket lelkiismerettel végzett munkájukért, s nem vádaskodás.
Nem a mai kor felfogása szerint kell tevékenységüket minősíteni!
Vas megyében mindig meghatározó
szerepe volt az erdőgazdálkodásnak, hiszen erdősült megyének számítunk,
az erdőterületek aránya napjainkban 29%. Az ipar faalapanyaggal történő
ellátásának feladatát is talán nálunk vették legkomolyabban, és ennek eredményeként
mintegy 10 évig, egyedül Vas megyében léteztek az ún. ipari erdők, melyeknél
több tíz hektáros erdőrészletek kerültek kialakításra, rövid vágásfordulót
alkalmaztak, a munkák végrehajtását teljes körűen gépesítették, felújításuk
pedig döntő többségben erdeifenyővel, kisebb részben vörös tölggyel, ill.
akác-sarjjal történt. Érdekes adalék e témához, hogy a felújítások megoldása
érdekében magtermő erdeifenyő plantázsokat létesíttek, magpergető üzem
épült, hatalmas csemetekertekben történt a csemetetermelés, sőt nagy teret
kapott a konténeres csemetetermelési módszer alkalmazása is. A rend kedvéért
megjegyzem, a plantázsok és a magpergető ma is létezik, de már létezik
kocsányos- és kocsánytalan tölgy plantázs is, igyekezvén ellensúlyozni
a makktermés bizonytalanságát.
A ’90-es évek elején már
nyilvánvalóvá vált, hogy az addig folytatott erdőgazdálkodási gyakorlat
tovább nem folytatható, új szemlélet szükséges. A változást a rendszerváltoztatásnak
nevezett politikai folyamat is segítette. A tarvágás és a mesterséges erdőfelújítás
meghatározó nagyságrendű alkalmazása egyebek mellett azt is eredményezte,
hogy az erdészek szakmai ismeretei e feladatok végrehajtására terjedtek
ki, s a változást mindenekelőtt az ő szemléletmódjuk alakításával kellett
kezdeni. A szemléletváltozás része az alaposabb erdőismeret, a természetes
folyamatok megfigyelése, de a változás szükségességének megértése is. A
szemléletváltozás folyamata megkezdődött, napjainkban is tart, és látjuk,
nem egyszerű átesni rajta.
A XXI. század elején már
tapasztalhattuk, hogy lényeges irányváltás történt az erdőgazdálkodás területén.
Köszönhető ez az 1996. évi erdőtörvénynek, de a természetvédelemről szóló
törvény hatása is nyilvánvaló. Az irányváltás végrehajtásában a Szombathelyi
Erdészeti Zrt. élen jár, s a vagyonkezelésébe tartozó 47400 ha állami tulajdonú
erdőterületen törekszik az elvek gyakorlatban történő alkalmazására. Az
új elveket mindenekelőtt a folyamatos erdőborítás, a természetes folyamatokra
alapozott gazdálkodás és a fenntartható fejlődés fogalma jellemzi. Az új
szemlélet egyik alkalmazási lehetősége a Pro Silva módszer, melynek lényege,
hogy az ökológiai és az ökonómiai szempontok egyaránt érvényesülnek a gazdálkodás
során. A Szombathelyi Erdészeti Zrt. valamennyi erdészeti igazgatósága
területén, 2005-ben kísérleti jelleggel ki lettek jelölve Pro Silva erdők,
s az első ún. lékkialakítások meg is történtek. A Szombathelyi Igazgatóság
területén (42,3 ha) Kőszegen, a Szentgotthárdi Igazgatóság esetében (55,6
ha) Csörötneken és Nagyrákoson, a Sárvári Igazgatóságnál (37,7 ha) Bejcgyertyánoson,
míg a Vasvári Igazgatóság kezelésében álló erdőkben Hosszúperesztegen és
Vasalján találhatók Pro Silva erdeink. Az erdőállományok változásának nyomon
követése, a felújulás vizsgálata és az eredmények értékelése folyamatosan
történik, az Erdészeti Tudományos Intézet bevonásával.
Az új irányelvek az erdőtervezés
folyamatába is beépültek, melynek első gyakorlati eredménye a Vasvári Erdészeti
Igazgatóság 2007-ben készített új erdőterve, amelyben már üzemi méretekben
szerepelnek az átalakító üzemmódú erdőtömbök (1.437,56 ha), és kisebb mértékben
a szálaló üzemmódú erdő (122,07 ha) is megjelenik. Hangsúlyozom, ez már
nem kísérlet, ez üzemtervi előírás!
Az átalakító üzemmód lényege, hogy a jelenleg
még kedvezőtlen szerkezetű, korú, záródású, fafaj-összetételű állományokat
kell átalakítanunk olyan erdőkké, melyekben már a természetes folyamatokra
alapozva biztosítható a folyamatos erdőborítás, gazdasági haszonvétel mellett.
A szálaló üzemmódú erdőben azonnal érvényesíthetjük az új irányelveket.
A Sárvári Igazgatóság új erdőterve 2009-ben készül el, s már előzetesen
ki lett jelölve 1500 ha erdőállomány átalakító üzemmód bevezetésére, a
Szentgotthárdi Igazgatóság új erdőterve 2010-ben fog elkészülni, míg a
Szombathelyié 2011-ben. Ez utóbbiak esetében az átalakító vagy szálaló
üzemmódú erdők területe várhatóan jóval nagyobb lesz, hiszen a tervezett
területek magukba foglalják az Őrségi Nemzeti Park és a Kőszegi Tájvédelmi
Körzete legnagyobb részeit is.
Itt jegyzem meg azt a nagyon
fontos adatot, hogy a Szombathelyi Erdészeti Zrt. által kezelt erdők 35%-a
természetvédelmi terület. Ebből a tényből azonban nem az következik, hogy
valamiféle ellentét alakult ki az erdészek és a természetvédelem munkatársai
között, hanem az, hogy megtanultunk együtt dolgozni erdeink megóvása és
a természetvédelem területén. Itt említem meg, mert gyakran megfeledkezünk
róla, hogy az első természetvédelmi jogszabálynak az 1879. évi első erdőtörvényt
tekintjük, az 1935. évi második erdőtörvényben, Kaán Károly erdőmérnök
pedig már önálló fejezetben foglalkozott a természet védelmével.
Meg kell emlékeznem e helyütt
a szúkárosításról is, mely számunkra napjaink egyik legnagyobb megoldandó
feladatát jelenti. Mi erdészek úgy véljük, a klímaváltozás hatására – tudjuk
ennek létezése mai is vitatott – az elmúlt évek oly nagymértékben csökkent
a csapadék mennyisége, hogy különösen a talaj felső rétege gyakorlatilag
teljesen kiszáradt. A csapadékhiányt tetézte a hőség és a relatív páratartalom
jelentős csökkenése is. A kedvezőtlen (abiotikus) hatások, de még inkább
a másodlagosan fellépő szúkárosítás (biotikus hatás) elsősorban lucfenyveseinket
sújtotta, mely hetek alatt egész erdők pusztulását okozta és okozza továbbra
is. Lehet most a nem megfelelő helyre ültetett lucosokat említeni, ám ennek
nem sok értelme van, s 50 – 100 évvel ezelőtt nem is volt igaz. Most a
szúkárosítás felszámolása a feladat és jegyezzük meg, óriási értékvesztés
mellett. A kényszerből letermelt állományok helyére alapvetően tölgyeseket
ültetünk, bár ez mindig nem is lehetséges, mert nincs elég makk és csemete.
Az Őrségben vagy a Kőszegi-hegységben járó, erdőszerető emberek számára
ez nem vigasz, ők megrendülten és gyakran felháborodva tapasztalják a megváltozott
táj képét. Nem vigasz számukra, hogy felújítjuk az erdőket, mert a most
elültetett tölgyek csak beláthatatlan idő múlva nyújtanak enyhet adó árnyat
- unokáik számára. Az sem lehet vigasz, hogy nekünk, erdészek számára talán
még jobban fáj elpusztult erdeink sorsa…
A lucosoknál, mint madármegfigyelő,
megjegyzem még azt is, ne feledkezzünk meg arról, hogy a lucosok létezése
tette lehetővé több madárfaj megtelepedését is erdeinkben, s félő, a jövőben
egyre kevesebb fészkelő királykát (Regulus regulus, R. ignicapillus), fenyvesekhez
kötődő cinegét (Parus ater, P. cristatus, P. montanus) vagy keresztcsőrűt
(Loxia curvirostra) figyelhetünk meg a vasi erdőkben.
Röviden a vadgazdálkodásról.
Erdő nincs vad nélkül, és vad sincs erdő nélkül, de nem mindegy, mennyi
és milyen vad él erdeinkben. A természetes folyamatokra alapozott gazdálkodás
magas vadlétszám esetén csak vadkárelhárító kerítések alkalmazásával valósítható
meg, vagy a vadállomány mennyiségét kell drasztikus csökkenteni. Ez utóbbi
megoldás feszültséget okoz az erdő- és a vadgazdálkodó között, mely az
Erdőgazdaság esetében több területen is egybeesik. Saját üzemi vadászterületeinken
automatikusan kerítjük a felújítandó területeket, ennek költségét vállalnunk
kell erdeink sikeres felújulása érdekében.
A címben szereplő átalakulást
jelzi az is, hogy az erdők rendeltetésének felsorolásánál, mi erdészek
is első helyre a védelmi rendeltetést soroljuk, amelyben meghatározó a
természetvédelmi rendeltetés, majd a közjóléttel folytatjuk, s a végére
hagyjuk a gazdasági rendeltetést (fatermesztési cél).
Nem akarok persze képmutató
lenni, tudom jól, tudnunk kell valamennyiünknek, hogy faanyagra szükségünk
van és szükségünk is lesz, sőt legyen minél inkább szükségünk (CO2 lekötés
egyik módja), de nem mindegy az, hogyan termeljük meg a felhasználandó
faanyagot. Erre a hogyanra adandó válaszadás az átalakuló erdőgazdálkodás
egyik fő feladata.
Szintén az átalakulást jellemzi,
hogy az Erdőgazdaság kezelésében álló erdők fafaj-összetétele milyen irányban
változott. Nos, csak a legutóbbi tíz év során a korábban preferált, ám
természetvédelmi szempontból nem kívánatos, fenyők aránya a korábbi 46%-os
arányról 39%-ra csökkent, ezen belül a lucfenyő aránya 9%-ról 5%ra (szúkárosítás),
míg a tölgyek aránya 18%-ról 28%-ra növekedett, mely természetvédelmi szempontból
mindenképpen kedvezőnek mondható.
A kezdő mondatra gondolva,
fontosnak tartom, hogy a közvélemény hiteles tájékoztatást kapjon az erdészek
munkájáról, s ne rövid és nem kellően tárgyilagos újsághírek, vagy pillanatnyi
benyomások alapján ítéljék meg tevékenységünket. A társadalomban az erdészekről
kialakult kép pontosítására, árnyalására nyújt lehetőséget a közjóléti
erdőgazdálkodás keretében végzett munkák. Bízunk abban, hogy a kikapcsolódást,
felüdülést kereső kirándulók, turisták parkerdeinket (Kőszeg, Szombathely,
Csepreg, Vasvár, Szajk, Bárkás-tó, Hímfa, Haricsa, Celldömölk) járva, megállva
autóspihenőinkben (Jánosháza, Csipkerek, Vasvár, Nádasd), vagy megcsodálva
a Jeli Arborétum rododendron-virágpompáját, észreveszik, hogy ezeket a
közjóléti erdőket is erdészek hozták létre, és továbbra is biztosítják
fennmaradásukat.
Részben szintén közjóléti
feladatainknak történő megfelelést hivatott szolgálni az Erdőgazdaság új
székhelye, a Saághy István Erdészeti Információs Központ, melynek létrehozása
közösségi célokat is szolgált, s parkjában – Saághy park – tanösvényt és
a gyermekek számára akadálypályát is elhelyeztünk. A park a tanösvény segítségével
erdei iskolai foglalkozás megtartására is alkalmas, hiszen információt
nyújtunk az erdei élővilágról, a vadnyomokról, a madárvédelemről, a fa
szerkezetéről, az erdő- és rakásolt fa méréséről, a park pedig számos fa-
és cserjefaj bemutatását teszi lehetővé.
Közjóléti munkáink sorába
tartozik a Stájer-házi Erdészeti Erdei Iskola és Múzeum fenntartása és
működtetése a Kőszegi-hegységben. Az Erdőgazdaság 1996-ban alakította ki
az Erdészeti Múzeumot az egyik XVIII. században épített erdészházban, míg
a másik ilyen épületben, 2002-ben készült el az Erdei Iskola, s a 2004-ben
felépített Szálló tette teljessé az objektumot. Az erdei iskola megnevezésében
hangsúlyosan szerepel az „Erdészeti” megkülönböztetés, hiszen itt mi, erdészek
igyekszünk bemutatni az erdőt, a maga teljességében, és munkánkat is meg
kívánjuk ismertetni az érdeklődőkkel. Egyaránt fogadunk óvódásokat, iskolásokat,
vagy akár felnőtt csoportokat is, de legszerencsésebb, ha ötnapos programot
szolgáltathatunk, elsősorban általános iskolások számára.
Foglalkozásaink keretében a legnagyobb hangsúlyt a természetismeret-bővítés
kapja, igyekszünk minél több növényt és állatot élőhelyükön belül megmutatni,
de foglalkozunk a légkörrel, a talajjal, a vizekkel, egyszóval a termőhellyel,
továbbá növénytársulásokkal és erdőtípusokkal is egyaránt. Számomra nyújt
tág teret az ismeretbővítés területén, ha térképekről, a tájékozódásról
tarthatok foglalkozást, mert ekkor kitérőt tehetünk a földrajz, a történelem,
a hadászat, stb. területére is, de végül egy átfogó képet igyekszem nyújtani
térképek ismeretéről. A térképismeret az erdész számára alapvető fontosságú,
hiszen pl. a térkép az üzemtervnek is szerves része. A foglalkozások és
túrák keretében minél több ismeretet igyekszünk átadni az erdőgazdálkodásról,
a vadgazdálkodásról, továbbá részletesen foglalkozunk természetvédelmi
ismeretek nyújtásával is. A kedvenc foglalkozás viszont egyértelműen a
madárgyűrűzés, melynek során a gyerekek megsimogathatnak, sőt elengedhetnek
madarakat, ezáltal közvetlen kapcsolat jön létre köztük és a természet
között, s erre alapozva, bármilyen más tárgyú ismeretanyag közvetítése,
már sokkal egyszerűbbé válik. Egy kézben tartott széncinege segítségével
megbeszéljük annak élőhelyét, elterjedését, fészkelését, de közben elmondhatom
azt is, mire kell az erdésznek odafigyelnie a cinege védelme érdekében.
Ilyenkor ismertetem, pl. a gyérítések jelentőségét, de azt is, mi a szerepe
az odvas és elhalt fáknak az erdei életközösségben. Elmesélem ilyenkor
a vonuláskutatás történetét is, különös tekintettel a kőszegi vonatkozásokra,
és ismét tehetünk egy kis képzeletbeli utazást a madarak vándorlásának
kapcsán.
Végezetül remélem, mindenki
számára nyilvánvaló, hogy tényleg nem az erdészektől kell félteni erdeinket,
mert mi ugyan talán nem mindig tudatosan, de szinte magától értetődően
védjük a természetet, bár lehet, egy kicsit a magunk módján tesszük azt.
§