TERMÉSZETVÉDELEM

Átalakuló állami erdőgazdálkodás Vas megyében

Varga László
erdőművelési előadó, Szombathelyi Erdészeti Zrt.
9700 Szombathely, Saághy István u. 15.; e-mail: vargal@szherdeszet.hu

L. Varga: Transforming state sylviculture in Vas County
The forest managment based on the natural processes and the concept of the sustainable development characterize the new principles first of all. One of the opportunities of the new view of application Pro Silva method, the essence of which, that the ecological and the economy viewpoints prevail equally in the course of the farming.

 Az erdészek tevékenységét az elmúlt időszakban számos alkalommal érte kritika a nyomtatott és az elektronikus sajtóban, s ezek a kritikák rossz fényt vetettek az egész erdésztársadalomra, sőt azt is sugalmazták, hogy éppen az erdészektől kell félteni az erdőt.
   Ez az utóbbi állítás teljes képtelenség, hiszen az erdész egész életét az erdő szolgálatának szenteli, s erre esküt is tesz. Magyarázkodás helyett azonban nézzük meg, hogyan szolgálják az erdőt, milyen módon törekszenek javítani munkájuk minőségét a vasi erdészek, mindenekelőtt a Szombathelyi Erdészeti Zrt. munkatársai.
   Kár lenne azonban tagadni, hogy az elmúlt évtizedekben olyan irányelvek is vezérelték az erdőgazdálkodást, melyeknek hatása napjainkban is érvényesül, sőt a jövőben is láthatjuk még nyomait. Ilyen, ún. fafaj-politikai irányelv volt, pl. a fenyvesítési- vagy cellulóznyár program. Ezek megtervezése és végrehajtása népgazdasági érdekből történt, s az erdészek feladatul kapták, egyebek mellett, az ország igényeinek kielégítését fenyő-fűrészárúval, vagy éppen cellulóz alapanyaggal. E feladatok végrehajtása gyakorlatilag csak vágásos üzemmódban, mindenekelőtt tarvágással történhetett, melynek egyenes következményeként erdeinket mesterségesen kellett (kell) felújítanunk, ami viszont egykorú, teljes záródású állományt, nemritkán monokultúrát eredményez. A tarvágás kedvezőtlen hatásait e helyütt nem kell részleteznem, madártannal, természetvizsgálattal foglalkozó ember számára ez nyilvánvaló.
   Tudnunk kell azonban azt is, hogy erdész elődeink számára e feladatok végrehajtása nem volt könnyű munka, különösen, ha azt is látjuk, hogy az elmúlt mintegy 60 év során sikerült az ország erdősültségét 12%-ról 20%-ra növelni, sőt időközben a korábbi évszázadokban létrejött ún. rontott erdők (tuskósarjasok, legeltetés következtében leromlott talajú állományok stb.) átalakítása is megtörtént. Köszönet illeti őket lelkiismerettel végzett munkájukért, s nem vádaskodás. Nem a mai kor felfogása szerint kell tevékenységüket minősíteni!
   Vas megyében mindig meghatározó szerepe volt az erdőgazdálkodásnak, hiszen erdősült megyének számítunk, az erdőterületek aránya napjainkban 29%. Az ipar faalapanyaggal történő ellátásának feladatát is talán nálunk vették legkomolyabban, és ennek eredményeként mintegy 10 évig, egyedül Vas megyében léteztek az ún. ipari erdők, melyeknél több tíz hektáros erdőrészletek kerültek kialakításra, rövid vágásfordulót alkalmaztak, a munkák végrehajtását teljes körűen gépesítették, felújításuk pedig döntő többségben erdeifenyővel, kisebb részben vörös tölggyel, ill. akác-sarjjal történt. Érdekes adalék e témához, hogy a felújítások megoldása érdekében magtermő erdeifenyő plantázsokat létesíttek, magpergető üzem épült, hatalmas csemetekertekben történt a csemetetermelés, sőt nagy teret kapott a konténeres csemetetermelési módszer alkalmazása is. A rend kedvéért megjegyzem, a plantázsok és a magpergető ma is létezik, de már létezik kocsányos- és kocsánytalan tölgy plantázs is, igyekezvén ellensúlyozni a makktermés bizonytalanságát.
   A ’90-es évek elején már nyilvánvalóvá vált, hogy az addig folytatott erdőgazdálkodási gyakorlat tovább nem folytatható, új szemlélet szükséges. A változást a rendszerváltoztatásnak nevezett politikai folyamat is segítette. A tarvágás és a mesterséges erdőfelújítás meghatározó nagyságrendű alkalmazása egyebek mellett azt is eredményezte, hogy az erdészek szakmai ismeretei e feladatok végrehajtására terjedtek ki, s a változást mindenekelőtt az ő szemléletmódjuk alakításával kellett kezdeni. A szemléletváltozás része az alaposabb erdőismeret, a természetes folyamatok megfigyelése, de a változás szükségességének megértése is. A szemléletváltozás folyamata megkezdődött, napjainkban is tart, és látjuk, nem egyszerű átesni rajta.
   A XXI. század elején már tapasztalhattuk, hogy lényeges irányváltás történt az erdőgazdálkodás területén. Köszönhető ez az 1996. évi erdőtörvénynek, de a természetvédelemről szóló törvény hatása is nyilvánvaló. Az irányváltás végrehajtásában a Szombathelyi Erdészeti Zrt. élen jár, s a vagyonkezelésébe tartozó 47400 ha állami tulajdonú erdőterületen törekszik az elvek gyakorlatban történő alkalmazására. Az új elveket mindenekelőtt a folyamatos erdőborítás, a természetes folyamatokra alapozott gazdálkodás és a fenntartható fejlődés fogalma jellemzi. Az új szemlélet egyik alkalmazási lehetősége a Pro Silva módszer, melynek lényege, hogy az ökológiai és az ökonómiai szempontok egyaránt érvényesülnek a gazdálkodás során. A Szombathelyi Erdészeti Zrt. valamennyi erdészeti igazgatósága területén, 2005-ben kísérleti jelleggel ki lettek jelölve Pro Silva erdők, s az első ún. lékkialakítások meg is történtek. A Szombathelyi Igazgatóság területén (42,3 ha) Kőszegen, a Szentgotthárdi Igazgatóság esetében (55,6 ha) Csörötneken és Nagyrákoson, a Sárvári Igazgatóságnál (37,7 ha) Bejcgyertyánoson, míg a Vasvári Igazgatóság kezelésében álló erdőkben Hosszúperesztegen és Vasalján találhatók Pro Silva erdeink. Az erdőállományok változásának nyomon követése, a felújulás vizsgálata és az eredmények értékelése folyamatosan történik, az Erdészeti Tudományos Intézet bevonásával.
   Az új irányelvek az erdőtervezés folyamatába is beépültek, melynek első gyakorlati eredménye a Vasvári Erdészeti Igazgatóság 2007-ben készített új erdőterve, amelyben már üzemi méretekben szerepelnek az átalakító üzemmódú erdőtömbök (1.437,56 ha), és kisebb mértékben a szálaló üzemmódú erdő (122,07 ha) is megjelenik. Hangsúlyozom, ez már nem kísérlet, ez üzemtervi előírás!
Az átalakító üzemmód lényege, hogy a jelenleg még kedvezőtlen szerkezetű, korú, záródású, fafaj-összetételű állományokat kell átalakítanunk olyan erdőkké, melyekben már a természetes folyamatokra alapozva biztosítható a folyamatos erdőborítás, gazdasági haszonvétel mellett. A szálaló üzemmódú erdőben azonnal érvényesíthetjük az új irányelveket. A Sárvári Igazgatóság új erdőterve 2009-ben készül el, s már előzetesen ki lett jelölve 1500 ha erdőállomány átalakító üzemmód bevezetésére, a Szentgotthárdi Igazgatóság új erdőterve 2010-ben fog elkészülni, míg a Szombathelyié 2011-ben. Ez utóbbiak esetében az átalakító vagy szálaló üzemmódú erdők területe várhatóan jóval nagyobb lesz, hiszen a tervezett területek magukba foglalják az Őrségi Nemzeti Park és a Kőszegi Tájvédelmi Körzete legnagyobb részeit is.
   Itt jegyzem meg azt a nagyon fontos adatot, hogy a Szombathelyi Erdészeti Zrt. által kezelt erdők 35%-a természetvédelmi terület. Ebből a tényből azonban nem az következik, hogy valamiféle ellentét alakult ki az erdészek és a természetvédelem munkatársai között, hanem az, hogy megtanultunk együtt dolgozni erdeink megóvása és a természetvédelem területén. Itt említem meg, mert gyakran megfeledkezünk róla, hogy az első természetvédelmi jogszabálynak az 1879. évi első erdőtörvényt tekintjük, az 1935. évi második erdőtörvényben, Kaán Károly erdőmérnök pedig már önálló fejezetben foglalkozott a természet védelmével.
   Meg kell emlékeznem e helyütt a szúkárosításról is, mely számunkra napjaink egyik legnagyobb megoldandó feladatát jelenti. Mi erdészek úgy véljük, a klímaváltozás hatására – tudjuk ennek létezése mai is vitatott – az elmúlt évek oly nagymértékben csökkent a csapadék mennyisége, hogy különösen a talaj felső rétege gyakorlatilag teljesen kiszáradt. A csapadékhiányt tetézte a hőség és a relatív páratartalom jelentős csökkenése is. A kedvezőtlen (abiotikus) hatások, de még inkább a másodlagosan fellépő szúkárosítás (biotikus hatás) elsősorban lucfenyveseinket sújtotta, mely hetek alatt egész erdők pusztulását okozta és okozza továbbra is. Lehet most a nem megfelelő helyre ültetett lucosokat említeni, ám ennek nem sok értelme van, s 50 – 100 évvel ezelőtt nem is volt igaz. Most a szúkárosítás felszámolása a feladat és jegyezzük meg, óriási értékvesztés mellett. A kényszerből letermelt állományok helyére alapvetően tölgyeseket ültetünk, bár ez mindig nem is lehetséges, mert nincs elég makk és csemete. Az Őrségben vagy a Kőszegi-hegységben járó, erdőszerető emberek számára ez nem vigasz, ők megrendülten és gyakran felháborodva tapasztalják a megváltozott táj képét. Nem vigasz számukra, hogy felújítjuk az erdőket, mert a most elültetett tölgyek csak beláthatatlan idő múlva nyújtanak enyhet adó árnyat - unokáik számára. Az sem lehet vigasz, hogy nekünk, erdészek számára talán még jobban fáj elpusztult erdeink sorsa…
   A lucosoknál, mint madármegfigyelő, megjegyzem még azt is, ne feledkezzünk meg arról, hogy a lucosok létezése tette lehetővé több madárfaj megtelepedését is erdeinkben, s félő, a jövőben egyre kevesebb fészkelő királykát (Regulus regulus, R. ignicapillus), fenyvesekhez kötődő cinegét (Parus ater, P. cristatus, P. montanus) vagy keresztcsőrűt (Loxia curvirostra) figyelhetünk meg a vasi erdőkben.
   Röviden a vadgazdálkodásról. Erdő nincs vad nélkül, és vad sincs erdő nélkül, de nem mindegy, mennyi és milyen vad él erdeinkben. A természetes folyamatokra alapozott gazdálkodás magas vadlétszám esetén csak vadkárelhárító kerítések alkalmazásával valósítható meg, vagy a vadállomány mennyiségét kell drasztikus csökkenteni. Ez utóbbi megoldás feszültséget okoz az erdő- és a vadgazdálkodó között, mely az Erdőgazdaság esetében több területen is egybeesik. Saját üzemi vadászterületeinken automatikusan kerítjük a felújítandó területeket, ennek költségét vállalnunk kell erdeink sikeres felújulása érdekében.
   A címben szereplő átalakulást jelzi az is, hogy az erdők rendeltetésének felsorolásánál, mi erdészek is első helyre a védelmi rendeltetést soroljuk, amelyben meghatározó a természetvédelmi rendeltetés, majd a közjóléttel folytatjuk, s a végére hagyjuk a gazdasági rendeltetést (fatermesztési cél).
   Nem akarok persze képmutató lenni, tudom jól, tudnunk kell valamennyiünknek, hogy faanyagra szükségünk van és szükségünk is lesz, sőt legyen minél inkább szükségünk (CO2 lekötés egyik módja), de nem mindegy az, hogyan termeljük meg a felhasználandó faanyagot. Erre a hogyanra adandó válaszadás az átalakuló erdőgazdálkodás egyik fő feladata.
   Szintén az átalakulást jellemzi, hogy az Erdőgazdaság kezelésében álló erdők fafaj-összetétele milyen irányban változott. Nos, csak a legutóbbi tíz év során a korábban preferált, ám természetvédelmi szempontból nem kívánatos, fenyők aránya a korábbi 46%-os arányról 39%-ra csökkent, ezen belül a lucfenyő aránya 9%-ról 5%ra (szúkárosítás), míg a tölgyek aránya 18%-ról 28%-ra növekedett, mely természetvédelmi szempontból mindenképpen kedvezőnek mondható.
   A kezdő mondatra gondolva, fontosnak tartom, hogy a közvélemény hiteles tájékoztatást kapjon az erdészek munkájáról, s ne rövid és nem kellően tárgyilagos újsághírek, vagy pillanatnyi benyomások alapján ítéljék meg tevékenységünket. A társadalomban az erdészekről kialakult kép pontosítására, árnyalására nyújt lehetőséget a közjóléti erdőgazdálkodás keretében végzett munkák. Bízunk abban, hogy a kikapcsolódást, felüdülést kereső kirándulók, turisták parkerdeinket (Kőszeg, Szombathely, Csepreg, Vasvár, Szajk, Bárkás-tó, Hímfa, Haricsa, Celldömölk) járva, megállva autóspihenőinkben (Jánosháza, Csipkerek, Vasvár, Nádasd), vagy megcsodálva a Jeli Arborétum rododendron-virágpompáját, észreveszik, hogy ezeket a közjóléti erdőket is erdészek hozták létre, és továbbra is biztosítják fennmaradásukat.
   Részben szintén közjóléti feladatainknak történő megfelelést hivatott szolgálni az Erdőgazdaság új székhelye, a Saághy István Erdészeti Információs Központ, melynek létrehozása közösségi célokat is szolgált, s parkjában – Saághy park – tanösvényt és a gyermekek számára akadálypályát is elhelyeztünk. A park a tanösvény segítségével erdei iskolai foglalkozás megtartására is alkalmas, hiszen információt nyújtunk az erdei élővilágról, a vadnyomokról, a madárvédelemről, a fa szerkezetéről, az erdő- és rakásolt fa méréséről, a park pedig számos fa- és cserjefaj bemutatását teszi lehetővé.
   Közjóléti munkáink sorába tartozik a Stájer-házi Erdészeti Erdei Iskola és Múzeum fenntartása és működtetése a Kőszegi-hegységben. Az Erdőgazdaság 1996-ban alakította ki az Erdészeti Múzeumot az egyik XVIII. században épített erdészházban, míg a másik ilyen épületben, 2002-ben készült el az Erdei Iskola, s a 2004-ben felépített Szálló tette teljessé az objektumot. Az erdei iskola megnevezésében hangsúlyosan szerepel az „Erdészeti” megkülönböztetés, hiszen itt mi, erdészek igyekszünk bemutatni az erdőt, a maga teljességében, és munkánkat is meg kívánjuk ismertetni az érdeklődőkkel. Egyaránt fogadunk óvódásokat, iskolásokat, vagy akár felnőtt csoportokat is, de legszerencsésebb, ha ötnapos programot szolgáltathatunk, elsősorban általános iskolások számára.    Foglalkozásaink keretében a legnagyobb hangsúlyt a természetismeret-bővítés kapja, igyekszünk minél több növényt és állatot élőhelyükön belül megmutatni, de foglalkozunk a légkörrel, a talajjal, a vizekkel, egyszóval a termőhellyel, továbbá növénytársulásokkal és erdőtípusokkal is egyaránt. Számomra nyújt tág teret az ismeretbővítés területén, ha térképekről, a tájékozódásról tarthatok foglalkozást, mert ekkor kitérőt tehetünk a földrajz, a történelem, a hadászat, stb. területére is, de végül egy átfogó képet igyekszem nyújtani térképek ismeretéről. A térképismeret az erdész számára alapvető fontosságú, hiszen pl. a térkép az üzemtervnek is szerves része. A foglalkozások és túrák keretében minél több ismeretet igyekszünk átadni az erdőgazdálkodásról, a vadgazdálkodásról, továbbá részletesen foglalkozunk természetvédelmi ismeretek nyújtásával is. A kedvenc foglalkozás viszont egyértelműen a madárgyűrűzés, melynek során a gyerekek megsimogathatnak, sőt elengedhetnek madarakat, ezáltal közvetlen kapcsolat jön létre köztük és a természet között, s erre alapozva, bármilyen más tárgyú ismeretanyag közvetítése, már sokkal egyszerűbbé válik. Egy kézben tartott széncinege segítségével megbeszéljük annak élőhelyét, elterjedését, fészkelését, de közben elmondhatom azt is, mire kell az erdésznek odafigyelnie a cinege védelme érdekében. Ilyenkor ismertetem, pl. a gyérítések jelentőségét, de azt is, mi a szerepe az odvas és elhalt fáknak az erdei életközösségben. Elmesélem ilyenkor a vonuláskutatás történetét is, különös tekintettel a kőszegi vonatkozásokra, és ismét tehetünk egy kis képzeletbeli utazást a madarak vándorlásának kapcsán.
   Végezetül remélem, mindenki számára nyilvánvaló, hogy tényleg nem az erdészektől kell félteni erdeinket, mert mi ugyan talán nem mindig tudatosan, de szinte magától értetődően védjük a természetet, bár lehet, egy kicsit a magunk módján tesszük azt.

§