Adatok az erdei pacsirta (Lullula arborea) elterjedéséhez

Varga László
9724 Lukácsháza, Kossuth Lajos u. 27., e-mail: vargal@szherdeszet.hu

L. Varga: Data on the distribution of Woodlark
The author communicates 23 faunistical data on the distribution of Woodlark. The earliest data was 10th March (1994) Kerkáskápolna, the latest one was September 26th (2006) Kemenesmihályfa.

   Az erdei pacsirta (Lullula arborea) Vas megyében a ritkábban megfigyelhető fajok közé tartozik, így magam is katonaként egy bakonyi gyakorlat során, Nagyvázsony határában találkoztam vele először 1983. május 20-án. Igaz akkor mindjárt három párat figyelhettem meg, amint eleséget hordanak, emiatt sokat mozognak, s énekelnek. Igen az éneke! Meghallva strófáit, rögtön megértettem tudományos nevének (Lullula) eredetét, és hogy egyes ornitológusok miért beszélnek róla oly lelkesen.
   Jelen írásom egy ez évi megfigyelésem nyomán készítettem, s célom vele az, hogy felkeltsem a madármegfigyelők érdeklődését e kevéssé ismert madárfajunk iránt. Az alábbi táblázatban foglaltam összes eddigi adataimat, ami bizony nem sok. A Cinege 9. számában a 2000. és 2004. év közötti időszak adatait már közöltem, de ezeket most is felidézem.
 

 
Dátum
Település
Terület
Megfigyelés
1983. május 20.
Nagyvázsony
Ligetes erdő, cserjés legelő a Bakonyban
3 pár eleséget hord, éneklő példányok
1990. szeptember 25.
Bajánsenye
erdőfelújítás felett
1 éneklő pld. átrepült
1994. március 10.
Kerkáskápolna
 
1 éneklő pld. átrepült
1996. április 25.
Nagyszentjános
vadföldbe ékelődő fiatal erdeifenyő és akác erdőfoltban
1 éneklő
1996. május 21.
Nagyszentjános
vadföld menti ligetes erdőben
1 éneklő
1996. október 2.
Pannonhalma
 
2 pld. átrepült
1998. március 27.
Kemenesmihályfa
a Csermajor galagonyás birkalegelőjén
1 éneklő
1998. május 26.
Egervölgy
a lőtér mentén, üres vágásterületen
1 éneklő
1998. szeptember 23.
Kemenesmagasi
 
2 éneklő pld. átrepült
2000. május 3.
Kemenessömjén
bokrokkal benőtt, felhagyott szántó menti erdő
1 éneklő, egy távcsőképben egy erdei pityerrel (Anthus trvialis) és egy mezei poszátával (Sylvia communis) 
2000. május 9.
Sitke
a Sitkei-erdőben és zártkertek felett
4 éneklő
2000. május 10.
Egervölgy
a lőtér mentén
1 éneklő
2000. szeptember 21.
Sitke
erdőtelepítés felett
3 éneklő
2001. április 28.
Kenyeri
ürgés legelő
4 éneklő
2002. május 17.
Rábagyarmat
Kanta-hegy, karácsonyfa-telepek
2 éneklő
2003. április 13.
Kétvölgy
Permise, légvezetéken
1 éneklő
2005. március 25. 
Vönöck
akácos birkalegelő
2 éneklő
2006. szeptember 26.
Kemenesmihályfa
gázpászta menti erdő
1 éneklő
2007. március 21.
Bozsok
Zsidó-rét
párban, fészekanyagot hord, légvezetéken énekel
2007. április 1.
Bozsok
Zsidó-rét
1 éneklő
2007. május 28.
Bozsok
Zsidó-rét
1 éneklő
2011. március 14.
Bozsok
Zsidó-rét
1 éneklő + 1 pld.
2011. június 7.
Vaskeresztes
Pornói-erdő, erdőfelújításban hagyásfán és panelkerítésen 
1 éneklő
   A táblázatból kitűnik, hogy Vas megyében a Kemenesháton tarthatjuk a fauna állandó tagjának, de a bozsoki előfordulás is tartósnak látszik, s a vaskeresztesi adatból arra is következtethetünk, hogy alkalmi megtelepedésére nagyobb, zárt erdőtömbökben is számíthatunk, erdőfelújítások területén. A bozsoki és a vaskeresztesi előfordulás egyébként nem is esik nagyon messze egymástól, s lehet, nem elszigetelten előforduló párokat tudtam megfigyelni.