Kovács Péter1 - Szinetár Csaba2
1.NymE, Savaria Egyetemi Központ, Szombathelyi
Arachnológiai Műhely
9700 Szombathely, Károlyi G. tér
4. e-mail: kovacsp@locart.hu
2.NymE, Savaria Egyetemi Központ, Természettudományi
Kar, Állattan Tanszék. 9700 Szombathely, Károlyi G. tér 4. e-mail: szcsaba@ttk.nyme.hu
P. Kovács, Cs. Szinetár: Spider fauna
of Vas County
As a result of the investigations
performed between 1879 and 2010 404 species were recorded in the area of
Vas County. This represented more then 57 % of the Hungarian spider fauna.
Among them, 20 species occur only in this region of Hungary. Most of them
were typical forest and wet meadow dweller spider, but we had some building-dweller
species too.
Chyzer Kornél és Kulczynski Ulászló 1981-ben
jelentette meg a három részes Araneae Hungariae (Magyarország Pókjai) összefoglaló
munkájuknak első kötetét. Részben ennek a tiszteletére 2011-ben 110 év
elteltével készült el a Nyugat-magyarországi peremvidék pókfaunájának összegzése
(Kovács, Szinetár 2011). A dolgozat 525 faj publikált előfordulását összegzi
Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye jelenlegi közigazgatási határaihoz
tartozó lelőhelyekről. A legkorábbi adat egészen Herman Ottó (1879)
monográfiájából származik. Az irodalmi forrásokon alapuló a feldolgozás
a 20l0-es évig megjelent tudományos közleményekben, valamint diplomamunkákban
közölt adatokat foglalja össze. Jelen közleményben a Vas megyére
vonatkozó főbb adatokat, valamint az egyedi értékeket jelentő arachnológai
vonatkozásokat adjuk közre.
Mind a kimutatott fajok, mind pedig a
lelőhelyek számában Vas megyéből van a legtöbb adatunk, legkevésbé Zala
megye pókfaunája ismert. Vas megye területéről eddig 404 pókfaj rendelkezik
adattal. Ez a hazai fauna 57 %-a. A kimutatott fajszám alapján az
ország lekutatottabb megyéje. A három megye által lefedett régió 525 fajából
120 fajnak csak ebből a megyéből van adata, és ebből több mint 20 taxon
előfordulása országosan is csak innen ismert vagy legfeljebb egy-két, múlt
századbeli megkerülési adata van más lelőhelyről (Samu, Szinetár 1999).
Ezeknek a fajoknak egy jelentős része az Alpokalja tipikus erdősült területéről
került elő, és megkerülésük a szomszédos országok faunalistái alapján várható
volt. Eddig kizárólag az Őrségből van adata az üde erdők gyep és cserjeszintjében
élő vitorláspóknak (Linyphiidae) a Hylyphantes graminicolanak (Sundevall,
1830) (Szinetár 1988, 1992). Szintén tipikus erdei faj a Palliduphantes
alutacius (Simon, 1884), mely több ízben is előkerült Tömördről (Eichardt
2003, Kovács, Szinetár 2009, 2010), majd az Őrségből Bajánsenyéről (Kovács
2004), illetve legutóbb a Vas-hegyről (Varga 2007). A közép-európai elterjedésű
faj a jó természetességű árnyas és közepesen nedves erdők avarlakó pókja.
Az eddig szintén kizárólag Vas megyéből ismert Panamomops affinis Miller
& Kratochvil, 1939, Tömördön és a Belső-Őrségben az előző fajjal azonos
élőhelyről került elő. Ugyancsak Tömördről került meg a Porrhoma errans
(Blackwall, 1841) is (Eichardt 2003), melynek ezen a lelőhelyen kívül csak
Bátorligetről van egy korábbi hazai adata (Balogh, Loksa 1953). A Saloca
diceros (O.P.-Cambridge, 1872) hasonlóképpen olyan faj, melynek a tömördi
lelőhelyén kívül csupán egy további hazai élőhelyéről tudunk a Bakonyból
(Balogh és Loksa 1847). Ehhez az erdei avarlakó csoporthoz sorolható a
Centromerus silvicola (Kulczynski, 1887) is, melynek első adatát Kolosváry
Gábor közölte 1934-ben Kőszegről. Azóta a Belső-Őrségben (Kovács 2004),
valamint a Vas-hegyen került csupán elő hazánkból (Varga 2007). A Vas-hegy
területéről, a Pinka-szurdokból ismert kizárólagosan a Troglohyphantes
noricus (Thaler & Polonec, 1974). Ennek az Alpok régiójára jellemző
közép-európai póknak Ausztriából és Dél-Németországból voltak korábbi adatai.
A faj állatföldrajzi szempontból külön figyelmet érdemel. A paránypókok
(Anapidae) családjának egyetlen hazai képviselője a Comaroma simoni Bertkau,
1889. Ez a pár milliméteres pók tipikusan a bükkösök vastag avarszintjében
él. Chyzer és Kulczynski 1918-as közlését követően csak innen Vas megyéből
Kercaszomorról van adatunk a magyarországi előfordulásáról (Kovács 2004).
Az alpokalji erdők mellett az üde láprétek
érdemelnek még említést. A fent említett fajokhoz hasonlóan a vitorláspókok
képviselője a Sintula corniger (Blackwall, 1856) is. A Szőcei láprétről
(Kovács és mtsi 2009), illetve Bajánsenye közeléből van adata (Kovács 2004).
A vasi előforduláson kívül csak a Dél-Zselicből ismert. Szintén „jó
lápréti faj”, az ugrópókok (Salticidae) családjába tartozó Neon valentulus
Falconer, 1912, melyet az előző fajhoz hasonlóan a Szőcei láprétről mutattak
ki (Szűts és mtsi 2003).
Néhány Balogh János (1938) által Kőszegről
közölt fajnak nincs újabb adata. Előkerülésük várható, de a múlt század
harmincas éveiben végzett szisztematikus kutatási programhoz hasonló volumenű
gyűjtés nem volt azóta a Kőszegi-hegységben. Ilyen fajok például
a keresztespókok (Araneidae) közül az Araniella alpica (L. Koch, 1869),
illetve a dajkapókok (Miturgidae) közül a Cheiracanthium oncognathum Thorell,
1871.
Külön érdemes szólni a városok, s ezen
belül is az épületlakó fajok vasi kutatottságáról és a gyűjtések eredményeiről.
Több kizárólagos épületlakó faj első hazai adata származik Szombathelyről.
Egy kozmopolita és eredetileg trópusi ugrópókfajnak (Salticidae) a Hasarius
adansoninak (Audouin, 1826) jelentős népessége élt a Szombathelyi Kertész
TSz üvegházaiban (Szűts és mtsi 2003). Szintén innen vált hazánkból ismertté
a pamatoslábú derespók (Uloborus plumipes Lucas, 1846) is, melynek több
ezres populációja élt a növénynevelő üvegházakban (Szinetár 1992). Ezek
a fajok mára valószínűleg eltűntek a megye faunájából, ugyanis a több tíz
hektáros üvegházrendszert mára felszámolták. A lakóépületekből ismert néhány
épületlakó pókfaj azóta is jelen van és időközben az ország más területein
is előkerült. Ilyenek a feltűnően kisméretű pincés álkaszáspók (Psilochorus
simoni (Berland, 1911), valamint a szobai ugrópók (Euophyis lanigera (Simon,
1871)) melyek továbbra is társbérlői a vasi lakásoknak is. A 20. század
elején az akkor még Magyarországhoz tartozó Fiuméből, az un. „Adria-tájból”
volt csak ismert a sárga dajkapók (Cheiracanthium mildei L. Koch, 1864).
A múlt század kilencvenes éveiben regisztrálták Körmenden, majd Szombathelyen
épületekből és városi parkok fáiról (Szinetár 1992). Azóta kiderült a fajról,
hogy országszerte él városokban, és az Alföld gyümölcsöseinek is jellemző
gyakori pókja. Nem közömbös, hogy a kifejlett példányok csáprágóinak mérete
már alkalmas arra, hogy az emberi bőrt is átszúrja és kellemetlen helyi
tüneteket okozzon marásával.
A hazai összehasonlításban jól kutatottnak
tekinthető megye területének számos pontjáról továbbra sincsenek arachnológiai
adatok, és a már kutatott gyűjtőhelyek esetében is számos új eredmény várható
még a későbbiekben.