20 éves a
chernel-kerti madármentés
20 év eredményei a
madártan szemszögéből
Németh Csaba
Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság
9941 Őriszentpéter, Siskaszer 26/A,
e-mail: kislegykapo@gmail.com
Cs. Németh: The twenty years of bird rescue in the Chernel
Garden
The author describes the
avifaunistical bird migration and nature conservation results of the bird
rescue of the Chernel Garden. Two repatriated White Storks were recovered in
Malta.
Bevezetés
A sérült madarak
mentésének és repatriálásának legfőbb célja kétségtelenül a vadon élő
madárállományok veszteségeinek csökkentése. Minden egyes egészségesen szabadon
bocsájtott madár a vadon élő állományokat erősíti és az adott egyed életének
megmentésén túlmutató jelentőséggel bír, különösen a sérülékeny, kritikus
állománynagyságú, kedvezőtlen természetvédelmi helyzetű fajok esetében. A
madármentéssel foglalkozó szakemberek több évtizedes munkatapasztalatából az is
egyértelműen leszűrhető, hogy ennek a tevékenységnek nagyon komoly szerepe van
a természetvédelmi szervezetek társadalmi kapcsolatai, hitelessége terén,
embertársaink vadon élő élővilág iránti érzékenységének, segítőkészségének
növelésében. Ahogy Bagyura János a Magyar Madártani és Természetvédelmi
Egyesület ragadozómadár-védelmi munkájának vezetője fogalmazott: „Mi ezt
vállaltuk, nekünk ezt végezni kell, minden egyes madárért el kell mennünk,
ettől vagyunk hitelesek”.
A két legfontosabb cél
érdekében 20 éve a kőszegi Chernel-kertben végzett munkának azonban számos
járulékos hozadéka is van, melyek közül jelen írás a madártani eredményekre
próbál rávilágítani.
Anyag és módszer
Tanulmányomban madártani
szempontból három csoportba rendezve mutatom be az Őrségi (és korábban a
Fertő-Hanság) Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai által végzett madármentés
elmúlt húsz éve alatt nyert új madártani és természetvédelmi ismereteket.
A feldolgozott adatokkal
kapcsolatban fontos leszögezni, hogy a 20 év során folyamatosan, egységes
szempontok szerint vezetett, az egyes madarak bekerülésének körülményeit,
kórtörténetét részletesen és teljes körűen tartalmazó nyilvántartás, adatbázis
nem áll rendelkezésünkre. A fenti adatokat részben tartalmazó, írásos
feljegyzések mellett a mindennapi madármentési munkában szerzett személyes
tapasztalatok szolgáltatták írásom alapját. Ebből a forrásanyagból elsősorban a
természetvédelmi helyzeténél fogva, valamint az országos és/vagy Vas megyei
ritkasága okán figyelemre méltó fajok esetében nyert új információk kerültek
kiemelésre, így a vizsgálat nézőpontja akaratlanul is szubjektív. Azonban a
szubjektív kiemelés éppen arra biztosít lehetőséget, hogy hangsúlyozzuk: a
madármentés folyamatosan szolgáltat madártani és természetvédelmi szempontból
egyaránt jelentős, új ismereteket, melyeket ezen tevékenység végzése nélkül
nem, vagy csak sokszorta nagyobb befektetést igénylő, célzott kutatásokkal
volna lehetséges megszerezni.
Faunisztikai eredmények
Kék vércse (Falco vespertinus)
Az alapvetően pusztai
jellegű élőhelyeken elterjedt madárfaj az elmúlt száz év során fokozatosan
szorult vissza, majd tűnt el a Dunántúl -kivétel a Mosoni sík- fészkelő
madárfaunájából. Vas megyei fészkelésére több évtizede nem ismerünk adatot. Az
utóbbi húsz évben azonban több alkalommal került sérült kék vércse Madárvédelmi
Mintatelepünkre. A bekerült madarak Szombathely térségéből származtak, őszi,
illetve tavaszi időszakban jutottak emberkézre. Utánanézve az adatoknak, a
szombathelyi repülőtér területén sikerült a kék vércse vonuló csapatait több
alkalommal nyár végén megfigyelni táplálkozás közben. A juhokkal legeltetett,
rövidfüvű, ritkás facsoportokkal, bokrosokkal tarkított élőhelyről így
kiderült, hogy az a fokozottan védett madárfaj vonulása során fontos szereppel
bíró pihenőhely, ahol elképzelhető akár a kék vércse újbóli Vas megyei költése
is.
Uhu (Bubo bubo)
Az uhu
nyugat-magyarországi előfordulásáról az 1990-es évek első felében Kárpáti
László tudósított, a Soproni-hegység-beli fészkelés publikálásával. Vas megye
tekintetében Bechtold István a madármentés keretében hozzá került példányról
számolt be Kőszegről. Jó ideig kizárólag a madármentés szolgáltatott további
adatokat a megyéből, így az uhu Horvátzsidány, Ják, Cák, Csepreg és
Kemestaródfa térségében való jelenlétéről. Ezekről a helyekről rendre egy-egy
példány került hozzánk. Az így kapott előfordulási adatok javarészt megelőzték
az első Vas megyei költés (Cák) bizonyítását, illetve Ják és Horvátzsidány
térségéből a mai napig nem ismert költés, noha -lévén az uhu állandó,
területhez és párjához egyaránt hű madár- az minden bizonnyal valószínűsíthető.
Réti fülesbagoly (Asio flammeus)
A kék vércséhez
hasonlóan nyílt, pusztai jellegű élőhelyeken elterjedt bagolyfaj Vas megyei
jelenlétére a Tömördi Madárgyűrűző Táborban kézre került példány mellett
szintén a madármentés hívta fel a figyelmet. A Répce síkjáról, elsőként Bük
város külterületéről került hozzánk egy sérült példány, majd Vasasszonyfáról
többször is (legutóbb 2014 őszén) kaptunk egy-egy madarat. A madármentés adatai
alapján kijelenthető, hogy legalább kisszámú, de rendszeres átvonuló, kóborló
nálunk a fokozottan védett réti fülesbagoly, de utóbbi helyen akár a lehetséges
költésének is érdemes utánanézni.
Gyöngybagoly (Tyto alba)
A gyöngybagoly
tradicionális fészkelőhelyeként számon tartott templomtornyokban az 1990-es
években Vas megyében végzett állományfelmérés és mesterséges költőláda
telepítés a fajnak csak nagyon gyenge állományát valószínűsítette. A
madármentés adatai azonban kezdettől fogva árnyalták ezt a kedvezőtlennek tűnő
képet. Rendre kerültek be a gépkocsi által elütött példányok a megye különböző
részeiből. A költő párok hollétére aztán szintén a madármentés szolgáltatott
adatokat. Mezőgazdasági terménytároló szellőzőcsövébe szorult fiókákról kaptunk
hírt Egyházasrádócról, Nemesbődön pedig szintén egy magtár padlásáról szerette
volna kitelepíteni a bagolycsaládot (megrettenve a hatalmas természetvédelmi
értékük kapcsán magára vett felelősségtől) a jószándékú tulajdonos. Így a
madármentésből nyert adatok alapján nyugtázhattuk, hogy a Nyugat-Európában már
a múlt század második felében végbement költőhely váltás megyénkben is
lezajlott: a felújítások során, galambok okozta tűzveszély elleni
védekezésképpen lezárásra került templomtornyokból a gyöngybagoly átköltözött a
mezőgazdasági telepek kiváló búvó- és táplálkozóhelyet nyújtó terménytárolóiba,
gépszíneibe, magszárító tornyaiba.
Eredmények a madarak vonulásával, diszperziójával kapcsolatban
Vörös vércse (Falco tinnunculus)
A vörös vércse a
madármentés során hozzánk kerülő öt leggyakoribb madárfaj egyike. A jellemzően
áramütés következtében sérülést szenvedő példányai közül számos egyed éli túl a
balesetet maradandó szárny- és/vagy lábcsonkulással. Ők, mivel a szabad életre
alkalmatlanok, Madárvédelmi Mintatelepünk állandó lakói lesznek.
Tapasztalataink szerint könnyen szaporodnak fogságban is, melynek következtében
évről-évre több vörös vércse fióka kel ki sérült szülők költésének
eredményeként. A fiókákat a fészek elhagyását követő rövid időn belül szabadon
engedjük, előtte azonban egyedi azonosítójú ornitológiai jelölőgyűrűvel látjuk
el őket.
2010. augusztus 24-én bocsátottunk
szabadon egy, a fenti körülmények között kelt fiatal vörös vércsét. A madarat
2011. január 15-én találta meg Ymer Qosja, a Shkodra- tó partvidékén,
Albaniában, 634 km távolságban Kőszegtől. 4 hónap és 24 nap szabad életet követően
lőtték le ott, ahol a madarak válogatás nélkül való vadászata napjainkban is
általános. A közép-európai vörös vércsék fiatal példányainak vonulási hajlama
ismert ornitológiai tény, azonban ez a madár volt az első, amely hazánkban
jelölt példányként Albániából megkerült. Tőle, rajta keresztül tudhatjuk tehát,
hogy vércséink számára a Földközi-tenger medencéjének a Shkodra-tóval és a
Bojana folyó deltájával jellemezhető része fontos telelőterülete. Madarunk
sorsa konkrét indokot és érvet szolgáltat Albánia és Montenegró
természetvédelmi szervezetei számára az illegális vadászat visszaszorításáért
folyó munkájukban.
Fehér gólya (Ciconia ciconia)
A fehér gólya esetében
egyaránt jellemző, hogy fészekből kiesett vagy onnan való kirepülés közben
sérülést szenvedett fiókák kerülnek hozzánk és az is, amikor maradandó sérülés
miatt tartósan a telepünk lakóivá váló idős madarak állnak párba és költenek,
nevelnek fel nálunk egészséges fiókákat. 2011. augusztus 23-án engedtünk
szabadon 3 példány fiatal fehér gólyát, melyek között a fent leírt mindkét
élettörténetre volt példát szolgáltató madár. Gólyáinkat 2011. szeptember 28-án
egy ragadozómadarak vonulását kutató csoportban Lawrie Phipps figyelte meg
L-Imgarr-on. A madarak Málta szigete egyetlen futballstadionjának reflektorjait
szemelték ki éjszakázó helyül. A megfigyelők tisztában voltak vele, hogy a
madarak élete veszélyben forog, hiszen a sziget többek között lakosságának
minden madárra vadászzsákmányként tekintő mentalitásáról ismert. A madarak
nyugodt álmát még a helyi rendőrség is őrizte, reggel pedig a földön
gépkocsiból biztosították útjukat mindaddig, amíg el nem hagyták Málta
légterét. Gólyáink története újsághír lett a szigeten és valamit javított annak
természetvédelmi megítélésén az őt szankciókkal jobb magatartásra kényszeríteni
próbáló Európai Unió vezető szervei előtt.
2012. augusztus 14-én
helyeztük fel a gyűrűt arra a gólyára, amely még abban az évben, december 6-án
került kézre a calábriai Messina közelében. A madarat a Messinai Állatmentő
Központ munkatársai fogták be. A gólyát nagy valószínűséggel gépkocsi ütötte
el, nagy nyílt sebbel és jelentős vérveszteséggel szállították a központba ahol
később elpusztult.
Eseteink jelentősége
abban áll, hogy a madárgyűrűzés száz évvel ezelőtti kezdete óta több mint
ötezer Magyarországon gyűrűzött fehér gólyából korábban csupán 3 példány került
meg Olaszországból. A gyűrűzési adatok alapján tehát joggal feltételeztük, hogy
gólyáink vonulásuk során kizárólag a Boszporuszon át vezető útvonalat
használják. Bár ez az elmélet a nálunk fészkelő madarak vonatkozásában továbbra
is igaz, kőszegi gólyáink esete az előző évben Máltán észlelt társaival együtt
azonban tovább árnyalja a vonulásukról eddig kialakult képet.
Gyöngybagoly (Tyto alba)
A gyöngybagoly egy
sérülten kézre került példányát 2001. szeptember 4-én bocsájtottuk szabadon
Kőszegen. A madarat 2003. január 15-én Pellinger Attila találta meg elpusztulva
Hegykőn. Egy 2009. augusztus 12-én elengedett madarunkat 2009. augusztus 27-én
Kőszegdoroszló mellett gépkocsi ütötte el. Fenti adatok a gyöngybagoly esetében
a szabadon engedés helyének 50 km-es körzetén belüli szétterjedésről
árulkodnak.
Karvaly (Accipiter nisus)
2005. augusztus 15-én
Kőszegen engedtük el azt a karvalyt, amely három évvel később, 2008. április
10-én Csepregen pusztult el, ismeretlen körülmények között. A madár vélhetően
térségünkben költött az eltelt években.
Természetvédelmi eredmények
Rétisas (Haliaetus albicilla)
A rétisas Vas megyében
való fészkeléséről hosszú ideig kizárólag a Belső-Őrség területéről volt
információnk. A hazai állomány növekedése következtében nálunk is előkerültek
új párok a Rába, a Rába-Csörnöc mentén, a Szajki-tavak és a Strém közelében. A
megtelepedések egyértelműen bizonyították, hogy a fokozottan védett madár
számára nem a megfelelő fészkelő- és táplálkozóhelyek hiánya jelenti az
állománynagyságát korlátozó tényezőt. A madármentés ugyanakkor olyan adatokat
szolgáltatott a rétisast veszélyeztető tényezőkről, amelyek következtében át
kellett értékelni annak természetvédelmét.
Az 1990-es évek közepén
egy példány rétisas Zala megye területéről sörétlövés okozta sérüléssel került
hozzánk, ami azt mutatta, hogy még a fokozott természetvédelmi oltalom és a
vadászati kultúra fejlődése ellenére is reális veszély erre a madárra nézve a
lelövés. Még nagyobb és talán még elszomorítóbb meglepetést okozott aztán az a
madár, amelyet Hosszúpereszteg határából hoztunk el életveszélyes állapotban,
karbofurán okozta, szándékosnak valószínűsíthető mérgezés tüneteivel. A madár -
hála a gyors és szakszerű állatorvosi beavatkozásnak - túlélte a mérgezést és
szabadon engedésre került. Az ő és a nála sajnos rosszabbul járt holló (Corvus corax) és egerészölyv (Buteo buteo) esete azonban rávilágított
arra, hogy tévesen hittük eddig, miszerint a szándékos ragadozómadár-mérgezés
térségünkben már a feledés homályába veszett.
Uhu (Bubo bubo)
A madármentés 20 éves
tapasztalatai statisztikailag értékelhető elemszámú mintával szolgálnak a
madarakat veszélyeztető tényezőkre vonatkozóan is. Alátámasztják, hogy a nagytestű,
elsősorban ragadozómadarak az áramütéstől, közlekedési eszközökkel, nagy
üvegfelületekkel való ütközéstől sérülnek leginkább. Rendre kerülnek elő
azonban új információk is sokszor szintén új veszélyforrásokról.
Az uhu fent részletezett
diszperzióját mélyebben vizsgálva kimutatható, hogy ez a madár napjainkban nem
ritkán a települések közvetlen közelében vagy az őket övező, extenzíven művelt
övezetből kiskertes-kertvárosias lakóövezetté átalakuló területeken fészkel,
illetve táplálkozik. A területhasználat átalakulása ezekben az övezetekben
olyan intenzíven zajlik, hogy ahol tegnap még traktor szántotta vagy éppen
parlagon álló mezőgazdasági terület volt, ott „másnap reggelre” drótfonatos
kerítések nőnek ki a földből. Az itt élő uhuk, amelyek a földközelben suhanva
pásztázzák át a területet patkányok és sünök után kutatva már két esetben
szenvedtek ütközéses balesetet ezekkel a hirtelen megjelent kerítésekkel.
Fehér gólya (Ciconia ciconia)
Szintén a
területhasználat és a táj átalakulása okozta, hogy a fehér gólya legfőbb
táplálkozóhelyét jelentő gyepek drasztikus mértékben visszaszorultak
térségünkben. Különösen a nyári szárazságok, a fiókanevelés idején egykor
bőséges és stabil mennyiségben rendelkezésre álló táplálékot biztosító nedves
rétek tűntek el. Ezzel a folyamattal párhuzamosan (tőle függetlenül)
közútjainkon óriási mértékű forgalomnövekedés tapasztalható. Különösen igaz ez
a nagy kamionforgalmat bonyolító 8-as és 86-os számú útra megyénkben. Az utakon
a sok gépkocsi tömegével gázolja el az ott áthaladni próbáló kisebb-nagyobb
emlősöket és madarakat, nem is beszélve a megszámlálhatatlan rovarról melyek
egy része a járműveken, egy része pedig az úttesten landol. Az utak mellett
általában gyepsávokat is lehet találni, ahol rovarok és kisemlősök élnek,
illetve amelyekben az autósok által kidobált szemét közt emészthető dolgokat is
lehet találni. Ezt a folyamatosan újratermelődő állati hullákkal és szerves
hulladékkal terített asztalt a dögevésre is hajlamos gólyák (a ragadozómadarak
és varjúfélék mellett) felfedezték és egyre gyakrabban használják. A hatalmas
kamionok azonban rájuk is veszélyt jelentenek. Míg a varjak vagy az
egerészölyvek könnyen odébblibbennek a közeledő autó elől, a nagy
szárnyfelületű, nagytestű, de kis súlyú fehér gólyát gyakorta felkapja és a kamion
oldalához vágja az általa nem várt és ki nem számítható erősségű, gépkocsi
okozta légáramlat. Egyre gyakrabban jut hozzánk ilyen sérüléstől szenvedő
gólya, amely a legtöbb esetben belső zúzódásokkal is terhelve elpusztul.
Darázsölyv (Pernis apivorus)
Évről évre kerül be
hozzánk a késő nyári-kora őszi időszakban olyan darázsölyv, amely általában
azévi fiatal madár, legyengült állapotban van, mindenféle külsérelmi nyom
nélkül. ezek a madarak általában már nem hozhatók a szabad életre alkalmas
állapotba. Nem rendelkezünk ismerettel arról, hogy mi történt ezekkel a
madarakkal, de a közelmúlt tapasztalatai azt mutatják, hogy legalábbis
közép-európai szinten általánosan jelentkező veszélyforrással van dolgunk, ami
a fokozottan védett, vonuló ragadozómadárfajt nem tömegesen, de folyamatosan
érinti.
Összefoglalás
Tanulmányomban az Őrségi
Nemzeti Park Igazgatóság Madárvédelmi Mintatelepének (Kőszeg) húsz éves
működése során összegyűlt adatok madártani-természetvédelmi szemléletű
elemzésével foglalkoztam. Szubjektív válogatásom elsősorban a kedvezőtlen
természetvédelmi helyzetű fajokra vonatkozó, új, faunisztikai és madárvonulási
ismeretekre és a korábban ismeretlen veszélyforrásokra igyekezett a figyelmet
felhívni. Az itt közzétett ismeretanyag talán lényeges, de mégis csak töredék
része annak az információtömegnek, ami a madármentés során birtokunkba kerül
vagy kerülhet akkor, ha azt szisztematikusan gyűjtjük, dokumentáljuk és
közzétesszük. Bízom benne, hogy jelen írás a madártan és a konzervációbiológia
tudományának művelőit meggyőzte arról, hogy a madármentés az általuk művelt
diszciplínák számára is szolgáltat hasznos ismereteket. Azt a véleményemet
azonban minden madármentéssel és természetvédelemmel foglalkozó szakember
számára fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy ne feledjük: ezen szeretett
tevékenységeink művelésének célja végső soron nem lehet más, mint
„embermentés”, „embervédelem”, az ember-természet és az ember-ember kapcsolat
jobbá és szebbé tétele.